A Bécsiszelet Hadművelet

2010.02.13. 01:57 sanya18

Külügyi Közlöny
eMagyarország Külügyminisztériumának hivatalos lapja
————————————————————
815. nap 12:30 erep idő szerint (2010. február 12., 21:30)

Tisztelt emagyarok!


Az elmúlt napok során a magyar és az osztrák kormány több egyeztető tárgyalást folytatott az két országot érintő kérdésekről és együttműködési lehetőségekről.

A horvát hadüzenet után, a tárgyalások Ausztria, Magyarország és a Főnix között felgyorsultak, melyek eredménye a mai hadművelet.

tovább » Címkék: háború napi események közlöny

Hadügyi tippek és trükkök, mocsokságok - 1. rész

2010.01.25. 22:49 sanya18

Prológ

Ez a cikk sorozat, mint a címéből is kiderül a hadüggyel kíván foglalkozni. Született ebből már jónéhány fajta, de reményeim szerint ez egy kicsit más lesz. Először is nem akarok egy cikkben mindent bemutatni, egyrészt mert az túl tömény és hosszú, másrészt azért, mert így egy-egy témát jobban ki lehet vesézni. Szeretnék lehetőleg minden felhozott hadügyi elemet konkrét, megtörtént eseteken át bemutatni, térkép illusztrációkkal, linkekkel, stb. Továbbá mivel nagyon sok régi hadműveletben, csatában vettem részt irányítóként, szóba fognak kerülni konkrét technikai részletek, illetve olyan kisebb hadügyi fogások és trükkök amikről nem szokás nyíltan beszélni általában, vagy csak akkor nem lehetett még. Előre is elnézést kérek, ha valamelyik múltidézés nem lesz pontos, sajnos részletes hadinapló vezetésére nem volt időnk és már nehezen emlékszünk vissza minden részletre, de igyekszek pontos maradni a visszaemlékezős részeknél is.

Te is játszanál?

tovább »

Az eRepublik országai I. rész

2010.01.25. 11:43 Feherlo

A nyáron elkezdtem egy sorozatot, mely az eRepublik országait mutatja be. Rengeteg kérdést kapunk az újaktól a történelmet illetően, ezért felfrissítve ismét leközlöm a cikkeket és pótolom a hiányzó részeket is, remélem sokak számára érdekes lesz és segít jobban megismerni a játékot. Minden bizonnyal lesz olyan amire nem pontosan vagy rosszul emlékszek, ha ilyen lesz a cikkben helyesbítsétek és javítom. Ugyanígy várom az egyes eseményekhez csatolható cikkek linkjeit, melyekkel kiegészíthetem a leírást. Cikkenként 10 országot mutatok be, az angol nevük szerinti ABC sorrendben.

tovább » Címkék: ismerteto erepublik orszag

Hadügyi visszatekintés az elmúlt hetekre

2010.01.17. 19:32 Feherlo

December 29-én reggel 08:45-kor a magyar és szövetséges csapatok összehangolt csapást mértek a román védelemre a kőrösvidéki régióban. A meglepetésszerű támadás teljesen váratlanul érte a román hadvezetést, noha a háború lehetősége már hetek óta a levegőben volt. Ez az esemény aztán az egész világra kiterjedő új konfliktust eredményezett. Románia szövetségesei ugyanis nem a magyarok elleni háborúba csatlakoztak be, hanem saját maguk is támadásokat intéztek semleges, vagy Magyarországgal szövetséges államok ellen.

tovább » Címkék: harc erepublik

Murlockij eMagyarország fejlődéséről

2010.01.16. 22:09 sanya18

Mivel az oly nagyon vágyott baby-boom a nehéz helyzetbe került kis eOrszágunk túlélésének és felemelkedésének vélhetőleg egyetlen módja, ezért természetesen egyik legfontosabb feladatunk ennek sikeres véghezvitele. De a hogyan, a miért és a miként módját érdemes némely etikai szempont alapul vételével is megtenni.

Előző cikkemben http://www.erepublik.com/en/article/murlockij-velemenye-az-erepublikrol-es-jatekstilusokrol-egyarant-1133563/1/all amit egy eFrancia cikkre írtam válaszol, igyekeztem leírni az eRepublik működésének speciális alapfelvetéseit közép-európai, magyar játékos szemével. Ha esetleg érdeklődsz a téma iránt, először javasolnám, hogy olvasd el hogy elkerülhessünk némely félreéértést.

tovább » Címkék: vélemény sajtó január toborzás erepublik

Első hét (ön)értékelés a kormány által

2010.01.15. 16:23 sanya18

787. nap 04:55 eRep idő szerint

Tisztelt eMagyar állampolgárok!

Letelt az első hete a Huba-kormánynak, így gondoltam össze is foglalom a "was ist das"-t. Miután megválasztottak, elég feszült lett a légkör itthon, de remélem ezt az utóbbi napok sikerei kicsit elmosták.

tovább » Címkék: kormány napi január értékelés erepublik

A sötétség korszaka jő

2010.01.15. 14:11 sanya18

Már gyülekeznek a sötétség fellegei Mordor felett, a gonosz lecsapni készül. Kezdődött minden egy újabb TO-val magyar párt ellen, majd eljött a szörnyű pillanat is:

 

Mit jelenthet 666 tag abban a KARD pártban, aminek kormányzási időszakaihoz az ország legnagyobb sikerei köthetők? Kampec leendő pártelnököt erről kérdeztük:


[13:58:30] <@Kampec> akkor nekiállok a szertartásnak
[13:58:34] <@Kampec> azért kellett 666 tag
[13:58:36] <@Kampec> mindenki fel lesz áldozva
[13:58:44] <@Kampec> és megidézem az erep magyarország démonát
[13:59:03] <@Kampec> ördögi tervem megvalósul végreeeee hahahahaa
[13:59:14] <jozsef0319> vajon ki lehet?
[13:59:40] <@FradiFan> a démont már nem kell megidézni :D
[14:00:06] <@Kampec> akkor uralmam alá hajtom
[14:00:10] <@Kampec> részletkérdés
[14:00:35] <@FradiFan> az más
[14:00:35] <@FradiFan> elnézést kérek
[14:00:48] <@Kampec> jol teszed ha elnezest kersz
[14:00:49] * @esafrany (Mibbit@mib-436E1745.aok.pte.hu) Quit (Quit: http://www.mibbit.com ajax IRC Client)
[14:00:49] <@FradiFan> nem szeretném ha elsőnek áldoznál fel
[14:00:50] <@Kampec> mert ezentul nincs kecmec
[14:00:54] <@Kampec> esafrany
[14:00:59] <@Kampec> mar fel is lett aldozva

Hát így állunk. A sötétség korszaka jő eMagyarország polgárai számára. Minden bizodalmuk és utolsó esélyük a hős Zsákos Frodóban, és hűséges társában Csavardi Samuban lehet.

ui: ezt a cikket azért itt jelentetem meg, mert eRepublikon már írni sem merek.

A magyar sün felébredt téli álmából

2010.01.12. 16:24 sanya18

A Magyar Sün ma felébredt téli álmából, és kis kuckából előmászva Phoenix-madárként feltámadt hamvaiból. Azt hiszem most már érthető az elmúlt napok anyagi mozgása.

obrazek

A Magyar Sün alapvetően békés állat, ha fáradt, szunnyad, az avarban begubózik, pihen, gyűjtöget, de ha megzavarják, előbújik, és kegyetlenül lecsap arra, aki bántja őt és barátait.

Nehéz napok állnak előttünk, ezért arra szeretnék mindenkit kérni, hogy ha tud, csak holnap reggel üssön, és ütés előtt jöjön fel a chat-re. Mint köztudott, a Sün legjobb barátja a Phoenix, és ha hívja őt, még legmélyebb álmából is felriad és lecsap.

Ma elindult Szlovénia felszabadítása, és ezzel együtt egész Európa lángba borult. Mutassuk meg a Phoenixnek, hogy számíthat ránk, és az EDEN-nek, hogy Magyarországot nem írhatja le.

A Sün nem agresszív állat, ha kell ugyan lecsap, de utána megint visszahúzodik vackába téli álmára, és készül, hogy újra előjöhesen. Most meg kell védenünk szövetségeseinket, de csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. Az EDEN nagyon megerősödött, hosszú távon kicsi gólokkal kell megzavarnunk az ellenfelet, és nem engedhetjük, hogy gólhelyzetbe kerüljön újra.

Játssz velünk Te is!

tovább » Címkék: harc napi január erepublik

Egyszer fent, egyszer lent...

2010.01.11. 19:08 sanya18

Budapest, Románia – Erdély, Magyarország
Moszkva, Románia – Heilongjiang, Magyarország
Karnataka, USA – Brandenburg, Magyarország
Párizs, Spanyolország – Urál, Magyarország

Egyszer elfoglaljuk a fél világot, máskor meg elveszítjük az ország felét. Egyszer diadalmasan átgázolunk az USÁn, Kanadán és fél Ázsián – másszor meg visszavonulunk Erdélyből, hogy megvédjük Heilongjiangot, mindannyiunk szeretett Helókittyjét. Egyszer puccsoljuk Horvátországot, másszor megvédjük Indonéziát a román politikai hatalomátvételtől. Egyszer romba döntjük a lengyel pénzpiacot, másszor meg kapkodva védjük a forintot a spekulánsoktól. Egyszer késhegyig menő harcot vívunk a választási kampányban – másszor vállvetve harcolunk, pártokkal, ideológiákkal mit sem törődve, együtt, a harcmezőn, a hazáért.

Játszunk.


tovább » · 1 trackback Címkék: toborzás babyboom erepublik

Hadügy - Március 6.: Magyarország - Romána 1:1 (beszámoló az utóbbi napokról)

2009.03.06. 22:27 sanya18

Üdvözlök mindenkit!

Ez egy beszámoló az utóbbi napok (tán egy hét) történéseiről, hogy jobban átláthassa mindenki mi, miért történt. Lehet, hogy nem lesz mindenben pontos már, nagyon fáradt vagyok az elmúlt napok folyamatosan munkájától, a stressztől. Elnézést kérek, ha valahol nem a valóságnak teljesen megfelelően emlékszem vissza valamire.
 
Nagyjából egy hete kezdődött el egy lehetséges Románia elleni TO szervezése. Elejétől fogva komoly munka zajlott, az akció fedőneve Iráni ANTI-TO lett és fokozatosan egyre több ember lett belevonva. Az utolsó előtti napokban már privát körlevélben próbáltunk minél embert bevonni és a kormány minden szervezett egysége már fel volt készítve repjeggyel is több száz fős nagyságrendben. Egységkormány alakul némi belpolitikai csatározás és alkudozás után, ennek célja, hogy nálunk egyetlen elnökjelölt legyen csak, ezzel csökkentve egy magyarországi TO esélyt és az itthon leadandó szavazatok számát.

Románia közben mindenre felkészült, kiutalta minden pénzét az államkasszából, majd elindított egy RW-t Ukrajnában. Ez az RW két dologra is jó volt, egy részt egy esetleg sikeres TO esetén, mi "csak" az országot tudtuk volna visszaszerezni, nem bírtunk volna továbbgyalogolni az ukrán területeken. Ők azonban nem elsősorban ezért csinálták. A tervük az volt, hogy Ukrajnát felszabadítják, majd a későbbi napokban hadat üzennek vele saját maguknak és átadják összes általuk birtokolt magyar régiót a frissiben megalakult Ukrajnának. Ezzel jó hosszú időre megakadályozták volna, hogy blokkolni tudjuk az ő támadásaikat. Létfontosságú lett tehát, hogy miután Ukrajna megalakult ne a románok szerezzék meg az irányítást felette.

Ugorjunk helyszínt: West Siberia - Xinjiang. Indonézia néz farkasszemet Romániával. West Siberia Románia egyik legértékesebb területe, négy HIGH nyersanyag van rajta. Románia, hogy elhárítsa a folyamatos Indonéz veszélyt, elhatározza, hogy hadat üzen Indonéziának. A hadüzenet megszavazása 24 óráig tart. A hadüzenet létrejötte után 24 órán át, csak a hadat üzenő fél támadhat, a másik nem. Indonézia megkér minket, hogy blokkoljuk a románokat a hadüzenet lejártáig. Megtesszük, csatát indítunk Pécs és Szeged ellen, titkon remélve, hogy Románia esetleg Retreat gombot választja azért, hogy megtámadhassa Indonézeket.

Ez már a szavazás napja. Románok hagyják, hogy ezek a csaták végigmenjenek, mi nem erőlködünk rajtuk hisz most még nincs esély. India megtámadja román kérésre Indonéziát, ezzel ők az Indonézeket blokkolják. Így Indonézia továbbra sem tud támadni, de ők sem akarnak Retreat-elni még, hisz India bármikor új támadást indíthat újra blokkolva őket. Megkérnek minket, még egyszer indítsunk támadást, ezúttal csak Szegedet támadjuk meg újra. (Itt egy kis mellékzönge, németek újra tanúbizonyságot téve róla, hogy csak a maguk érdekeit nézik, kikövetelik, hogy indítsuk el a Burgenlandi RW-t, a szerződés szerint, pedig nekünk ez most nagyon nem jön jól.) A hadsereget és az elit hadtestet a délután indított szegedi harcra vezényeltem, de még csak Q1-es fegyverekkel. Ezzel az elképzelés az volt, hogy ha szinten tudjuk tartani a falat, másnap mikor Indonézia megszabadul az Indiai zavaró tényezőtől ők is támadást indítanak, akkor talán lesz esélyünk Szeged megszerzésére.

Napközben folyamatosan figyeljük a szavazás állását, szervezkedünk, újabb és újabb jegyeket küldünk szét. Este chaten (400 fő online!) egy extra eligazítást tartunk azoknak akik addig kimaradtak mindenből (se egyik szervezethez sem tartoznak, se nem kaptak értesítést a titkos üzenetből sem munkaadójukon keresztül). Rengeteg jegyet osztunk ki egy, másfél óra alatt. Mindenkinek még azt mondjuk román TO, de közben már számolgatjuk lesz-e rá esély és tudjuk, hogy máshol is muszáj győzelmet szerezni a választáson.

Egyik helyszín: Ukrajna. Ezt már leírtam fentebb miért, egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy román kézre kerüljön.
Második helyszín: India. Indiában indonézek kezdtek TO kísérletbe, ez azért volt szükséges, hogy választás után India percek alatt eltüntethető legyen a térképről és ne tudják többé Indonéziát blokkolni.
Emellett még számtalan felkérést kapunk különböző országokból, barátoktól, hogy segítsük a vote-olást náluk is.

Sok ember reggelre volt berendelve szavazni. Korán keltem (korábban, mint szoktam), 7 órakor én voltam az első kormánytag a chaten. Felmértem a helyzetet és azonnal elkezdtem Ukrajnába és Indiába irányítani az embereket. Hamarosan befutottak a többiek is, mindenki egyetértett döntésemmel. Ukrajnába végül több száz embert kellett még utaztatni, mint kiderült... Nem tudtuk románoknak mennyi szavazat tartaléka van, 2 órán keresztül egy perc megállás nélkül irányítottuk a szavazatokat, UKRAJNA, INDIA, TÖRÖKORSZÁG, IRÁN, FRANCIAORSZÁG és még tán máshova is amiről nem tudok. Természetesen a legtöbbet Ukrajnába és Indiába, ez a kettő volt nekünk a legfontosabb. Az utolsó percek nagyon izgalmasak voltak és végül siker! Mindenhol ahol akartuk mi nyertük a választást.

Magyarország - Románia 1:0!

A választás vége előtt ráadásul Indonézia visszavonult indiai harcból és megtámadta West Siberiat, hamarabb mint gondoltuk. Azonnal mi is kiadtuk a parancsot, teljes erővel Szeged ellen. 9 és 11:30 között 65 ezerről majdnem nullára bontottuk le a falat! Ekkor egy másfél órás szerverleállás következett. Utána folytattuk, úgy döntöttünk, hogy -20ezer környékére legalább levisszük, hátha Románoknak innen nem lesz kedve visszahozni úgy, hogy közben még harcolnak indonézekkel is. A lakosság is dolgozott közben, nem hogy a -20ezret, hanem a -30ezret is elérte a fal. Sok pénzt és fegyvert elköltöttünk rá a jelen levő legjobb sebzésű katonáinkat dolgoztatva, hogy elérjük ezt a szintet végül.

Több elit tag készenlétben állt még a későbbiekre, hogy amennyiben a románok elkezdik visszaépíteni azonnal tudjunk mi is válaszolni rá. Egyszer csak beindult a román henger. Elképedve néztük, hogy -30ezerről 15 perc alatt +25ezerre növelték a falat. Itt megálltak. Mi mozgósítottuk utolsó tartalékaink is, próbáltunk minél több külföldi segítséget is hívni, de már nem sikerült mínuszba se visszavinni. Közeledett a csata vége, a remélt külföldi segítség csak nem jött, illetve olyan kis számban, hogy az nem volt elégséges. A románok plusszban tartották a falat, 7000-ig tudtuk levinni. Ahogy közeledett a csata vége fokozatosan növelték a nyomást rajtunk, végül teljes erővel beindultak, utolsó percekre hiába futott be még több külföldi tank is, Románia tankjai elképesztő hatékonysággal bombázták vissza egységeink az állásaink mögé, kisöpörtek minket Szegedről, itt már nem volt esélyünk. Gyakorlatilag a teljes román hadsereg ott hagyta a szibériai harcteret és ellenünk vetette be magát.

Magyarország - Románia 1:1.

A nagy világ politikájának megítélése nem ezen cikk feladata, így most nem térek ki szövetségeseink felett történő ítélkezésre...

Én inkább hatalmas köszönetet szeretnék mondani:
- Az elit hadtest tagjainak! Mind a szavazásokban, mind a harcokban való hatékony közreműködésért, fokozatosan egyre profibbak leszünk.
- A hadsereg tagjainak és vezetőinek: odaadó munkájukért, hihetetlen lelkesedésükért és töretlen kitartásukért. Mind a szavazásban, mind a harcokban nagy segítséget jelentett, hogy ez a hadsereg már ilyen szervezetten működik.
- A magyar lakosságnak: azért, hogy mellénk álltak többségében és mindenben segíteni próbálták munkákat, hogy oda utaztak szavazni ahova mondtuk, hogy felkeltek reggel csak ezért, hogy pénzt adományoztak a tankjainknak és a hadügyminisztériumnak kérés nélkül is.

Nem sikerült minden amit akartunk, nem sikerült a nagy álom, egy harctéri győzelem Románia ellen.

Megmutattuk viszont, hogy már számolni kell velünk! Borsot törtünk legnagyobb ellenfelünk orra alá, nem is keveset, hadseregüket is nagy erőfeszítésre késztettük, az, hogy így elsöpörtek minket sok-sok goldjukba került. Hogy ezt elköltötték ránk mutatja legjobban mennyire fájó volt nekik az, hogy nem engedtük terveiket megvalósulni, úgy ahogy ők akarták. Végrehajtottuk a játék történetének tán legtöbb szavazatát megmozgató akciót és eddigi legtöbb saját sebzést felmutató csatánk is minden bizonnyal ez volt.

eMagyarország, köszönöm, köszönjük!

Most itt az ideje új harcokra készülni, készleteinket ismételten feltölteni. Napról-napra erősebbek leszünk, mindenben!

Kampec, hadügyminiszter

http://www.erepublik.com/en/article/had-gy-m-rcius-6-magyarorsz-g-rom-na-1-1-besz-mol-az-ut-bbi-napokr-l--748320/1/20

süti beállítások módosítása