Hadügyi tippek és trükkök, mocsokságok - 1. rész

2010.01.25. 22:49 sanya18

Prológ

Ez a cikk sorozat, mint a címéből is kiderül a hadüggyel kíván foglalkozni. Született ebből már jónéhány fajta, de reményeim szerint ez egy kicsit más lesz. Először is nem akarok egy cikkben mindent bemutatni, egyrészt mert az túl tömény és hosszú, másrészt azért, mert így egy-egy témát jobban ki lehet vesézni. Szeretnék lehetőleg minden felhozott hadügyi elemet konkrét, megtörtént eseteken át bemutatni, térkép illusztrációkkal, linkekkel, stb. Továbbá mivel nagyon sok régi hadműveletben, csatában vettem részt irányítóként, szóba fognak kerülni konkrét technikai részletek, illetve olyan kisebb hadügyi fogások és trükkök amikről nem szokás nyíltan beszélni általában, vagy csak akkor nem lehetett még. Előre is elnézést kérek, ha valamelyik múltidézés nem lesz pontos, sajnos részletes hadinapló vezetésére nem volt időnk és már nehezen emlékszünk vissza minden részletre, de igyekszek pontos maradni a visszaemlékezős részeknél is.

Te is játszanál?

RW-k, támadások és RETREATEK (azaz felkelések, normál támadások és visszavonulások) szabályai

Azért választottam ezt első témának, mert minap a PHOENIX és a mi hadügyi vezetésünk is belefutott egy ilyen esetbe, chaten kiderült sokan nincsenek 100%-ig tisztában a mostani szabályokkal. Érdekességképen pedig meg fogunk ismerkedni a régi CSIKI-CSUKI trükkel is, aminek a megszüntetésére születtek ezek a mostani szabályok!

Visszavonulási szabályok:

- RW-ből (felkelésből) nem lehet visszavonulni. Tehát egy felkelés 24 órányi csatája végig fog menni biztosan, kivéve, ha valamilyen egyéb módon az RW-től függetlenül gazdát cserél a terület menetközben. Ez így volt régen is és most is.
- egy adott területen folyó csaták közül, CSAK A LEGKORÁBBAN indított csatából lehet visszavonulni. Ez egy szabálymódosítás, melyet a CSIKI-CSUKI trükk (erről később) megszüntetésére vezettek be az adminok.
- a támadó fél csak a támadás első 6 órájában vonulhat vissza egy csatából. Ez a szabály is relatíve új, és nem érinti most a jelen cikk témáját, de a rend kedvéért ideírtam, mint visszavonulással kapcsolatos szabály. (A szabályt Indonézia Nicosnipair által vezette USA elleni hadjárata során történtek miatt vezették be egyébként.)

Tehát: ha van egy terület ahol indul egy RW (felkelés), aztán később normál módon is megtámadásra kerül bárki által a terület, akkor az RW lejártáig minden egyéb megindított csata is biztosan folyamatban fog maradni, mivel csak az első ott létrejött harcból lehet visszavonulni, de RW-ből meg ugye nem lehet. Ezzel az új szabállyal tehát egy új lehetőség került a játékba a CSIKI-CSUKI helyett: ez pedig az RW-vel támogatott fix 24 órás blokk.

RW-vel támogatott fix 24 órás blokk: ilyet végre lehet hajtani minden NEM EREDETI tulajdonosa által birtokolt területen, nincs más dolgod, mint indítani egy RW-t rajta, aztán rögtön utána beütni.

A CSIKI-CSUKI trükk

FIGYELEM! Ez a lehetőség már nincs a játékban, csak érdekességképen írok róla.

A valamikori világuraló nagyhatalom, eRománia használta a legtöbbet ezt annak idején, de Fehérló elmondása alapján Atilaa iráni ex-elnök alkalmazta először, pont a románok ellen! Itt olvashatjátok az akkori román elnök reklamációját az üggyel kapcsolatban: http://www.erepublik.com/en/article/to-iran-indonesia-and-pakistan1-739855/1/all

Amíg nem létezett a fentebb említett második alapszabály, addig lehetett alkalmazni. Kellett hozzá egy baráti/szövetséges ország a közelben, akivel azonban ideiglenesen háborús viszony áll fennt a játékon belül. Ha ellenséges támadást kapsz egy területeden, mindegy, hogy eredeti vagy bitorolt terület, amikor már kezd zavaró lenni ez a harc (pl. mert máshol szeretnél támadni!), akkor jön a haverod, ő is megtámadja a területet, te visszavonulsz és ennyi. A területen megszűnt a korábban valódi ellenség által indított csata is, ráadásul a valódi ellenséggel szemben 24 órás büntit se kapsz így, csak a haverral szemben, de az nem gond, mert azt könnyen vissza lehet fordítani.

Ez a trükk, amíg volt lehetőség a használatára, nagyon megnehezítette hadműveletek kivitelezését olyan országok ellen, mint pl. eRománia, hiába volt hatalmas kiterjedésű külterületük. Az első néhány sikeres alkalmazása után már elég volt tudni, hogy hiába támadsz egy adott területre, felesleges, mert el tudják csiki-csukizni, így gyakorlatilag használnia se kellett senkinek, mivel a hadügyi stratégák számoltak vele (általában).

Még említésre méltó, hogy Norvégiába azért kellett magyar elnököt választani annak idején, sok-sok embert odautaztatva (TO), hogy ne tudják a románokat kiszolgálni csiki-csukival, amikor kivertük őket Ukrajnából meg Oroszországból.

Végül megemlítek még egy hadügyi kelléket aminek a jelenben is használt SWAP-olásoknál van jelentősége, de összefügg az RW témakörrel is:

Kezdeményezés átadása

Két egymás között területeket cserélgető ország bármikor tudja oda-vissza passzolni a kezdeményezést, csak gold kérdése. Ez azért lényeges, mert ha vereséget szenvedsz valakitől akkor 24 óráig nem támadhatsz vissza rá. Igen ám, de ő megtámad téged és vereséget szenved, akkor ez megfordul és máris tiéd a kezdeményezés újra. Tehát a teendő a kezdeményezés átadására: támadás, majd visszavonulás. Ezáltal újra a másik fél lesz nyeregben, azaz ő indíthat támadásokat ellened, te pedig nem indíthatsz ellene. Fontos tudni, hogy egy háború megnyitása utáni 24 órában, csak a háborút megnyitó fél indíthat támadást, ilyenkor nem működik a kezdeményezés átadása sem, legalábbis amikor mi próbáltuk annak idején, nem működött...

És akkor néhány konkrét példa:

1. Egy elrontott RW indítás

A német felszabadítás során sok területen indult RW, így Saxony-Anhalt régióban is. Sajnos a PHOENIX és a mi hadügyi vezetésünk nem észlelte, hogy ott folyamatban van már egy spanyol támadás, így itt a lengyelek visszavonultak spanyoloktól és ezzel az RW is megszűnt. Első nekibuzdulásban többen reportolni akartak, mondván, hogy ahol RW van ott nem lehet visszavonulni, de ez csak akkor igaz, ha az RW korábban indult, mint a támadás!

http://www.erepublik.com/en/battles/show/8797

2. Támadás akadályozása CSIKI-CSUKI lehetőség fenntartásával

Mikor magyarország visszahódítása volt még terítéken, lengyel barátaink minden segítséget megadtak a román testvéreinknek, hogy ez ne legyen olyan egyszerű. Lehozták a lengyeleket Szlovákián keresztül a miskolci régióba, és így tették nehézzé számunkra egyrészt azt, hogy őket blokkoljuk, míg Ázsiában harcolnak, másrészt ne tudjuk visszafoglalni az országunkat se csak úgy.

A Román-Lengyel háború:
http://www.erepublik.com/en/wars/show/529

A Magyar-Lengyel háború:
http://www.erepublik.com/en/wars/show/554 (itt a legalsó részig tekerjetek!)

Ez a csata egy CSIKI-CSUKI területcsere miatt záródott le!
Northern Hungary ended on 02 April 2009, 02:56
http://www.erepublik.com/en/battles/show/6221

A régiót végül április 5-én megszereztük a lengyelektől, Romániát emlékeink szerint blokkolták (nem tudtak támadást indítani) Ázsiában ezért nem tudták már visszacserélni többször.

Quicksilver cikke a CSIKI-CSUKI szabály megszüntetéséről: http://www.erepublik.com/en/article/a-csiki-csuki-v-ge-the-end-of-chatterbox--769487/1/20

3. Egy elrontott kezdeményezés átadás

Hellokitty védelme során került szóba Fehérló elnöksége alatt, egy bonyolultabb területcsere sor, időnyerési céllal. Át kellett volna adnunk a kezdeményezést Észak-Korea részére, betámadták az akkor egyetlenszóba jöhető területet amit mi birtokoltunk (Ryanggang), sajnos kiderült, hogy a TÁMADÓ fél sem vonulhat vissza olyan területen, ahol már megy egy RW. Hát igen, ezt nem vettük figyelembe, hogy Románia indított már ott egy felkelést a nap folyamán és ez kihatással lesz erre is. Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy a szabály egyáltalán nem erről szólna, hisz itt nem történik területcsere, ami miatt hozták ezt a visszavonulási módosítást, ahhoz semmi köze annak, ha a támadó fél vonul vissza. Másrészt meg az ellenfeleink sem valami szemfülesek, mert azóta, hogy ezt mi elcsesztük egyszer (Zoli és Én javaslatomra egyébként:), az EDEN-esek is már többször belefutottak a jelenségbe, figyelmetlenségből...

Mai részbe ennyi fért, igyekszem 1-2 héten belül a következő anyagot is összehozni, újabb hadügyi részletekkel és visszaemlékezéssel!

A cikk megírásában sokat segített Fehérlófia Koppány, Sanya18 és CarlPeters, köszönöm nekik!

Kampec, többszörös hadügyminiszter, egyszeres elnök, sokszoros KARD kongresszusi tag

 

Te is játszanál?

A bejegyzés trackback címe:

https://erepublik.blog.hu/api/trackback/id/tr21702340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása